Őszi sportnap

Aktuális Hírek

Szeptember 21-én, szép napsütéses őszi napon a kis felsőseink, az ötödik évfolyamosok kisétáltak a Nagyerdőre, ahol egy vidám, mozgási lehetőségekben gazdag sportnapon vettek részt az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban.
A 6., 7., és 8. évfolyamaink és lelkes kísérőik, tanárok és segítő szülők kerékpártúrára indultak. A 6. évfolyam először a Zeleméri templomromhoz kerekezett. Ezt követően a felsőjózsai református templom udvarán található játszóteret vették birtokukba és itt fogyaszthatták el a gyülekezeti tagok jóvoltából a frissen készült finom lángosokat. Hazaindulás előtt még hűsítő fagyizásra is volt lehetőségük.
A 7., 8., évfolyamok közel 20 km kerekezés után érkeztek a Hajdúsámson és Nyíradony közé eső TB-Ranchra. Kis pihenő után „tanyaolimpián” mérték össze erejüket a párhuzamos osztályok. Sok nevetés, szurkolás közepette szénabálát görgettek, futva – szlalomozva tolták utasaikat a talicskában, majd kötélhúzó párbajokat vívtak. Aranyos kutyus, cicák, lovak, pónilovak okoztak nagy örömöt az állatokat szerető gyerekeknek. A sok mozgás közben jól megéhezett a csapat. Mindenkinek jól esett a „hamburger- sült krumpli” ebéd. Kis pihenő és játék után újra nyeregbe pattanva jött a haza út.
Fáradtan, de nagyon sok jó élménnyel gazdagodva térhettek haza iskolánk tanulói.

IMG-0772

kép 41 / 42