Magyar népmese napja

Aktuális Hírek

„Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam,
A szívemhez felemeltem,
Szeretetre úgy neveltem.”

(Benedek Elek)

Iskolánk népmese napi rajzpályázattal és meseíró versennyel csatlakozott a Magyar Népmese napjának megünnepléséhez, mely minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án kerül megrendezésre. Ezen a napon került sor az ünnepélyes díjátadóra, melyen minden pályaművet beadó diákunk részt vett.

A köszöntő után Virányiné Trapp Krisztina előadásában meghallgathatták, és el is játszhatták a gyerekek A só című népmesénket. Ezután került sor a várva várt díjátadóra.

Az elkészült több mint 150 illusztráció és 37 mese is azt mutatja, hogy kulturális örökségünk ápolása, továbbadása biztosítva van, hiszen több mint száz gyermek ragadott tollat, ceruzát, ecsetet, és vitte tovább a mesék ősi hagyományát.

„A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.”

(Csukás István)

Gratulálunk minden alkotónak!

A rajzpályázat díjazottjai:

1. a osztály:

1. hely: Kovács Emese
2. hely: Kovács Edina
3. hely: Tóth Sára Réka

1. b osztály:

1. hely: Ugrai Alíz
2. hely: Somogyi-Tóth Léna Réka
3. hely: Bulyáki Anna

2. a osztály:

1. hely: Pogrányi Borbála
2. hely: Finta Boróka Adél
3. hely: Nagy – Kondor Máté

2. b osztály:

1. hely: Mester Mónika

3. a osztály

1. hely: Rácz Anna Judit
2. hely: Ballai Csenge
3. hely: Barabás Lelle Sára

3. b osztály:

1. hely: Kari Csaba
2. hely: Szávó Nóra Anita
3. hely: Köllő Izabella Ágnes

4. a osztály:

1. hely: Korcsmáros Anna
2. hely: Deák Zsolna Kökény
3. hely: Tóth-Müllern Réka

Különdíjas:

Oláh Mira
Szabó Kata

4. b osztály:

1. hely: Czégéni Eszter
2. hely: Kovács-Győri Réka
3. hely: Rácz Panna Sára

4. c osztály:

1. Biró Borbála
2. hely: Bertók Adél
3. hely: Bollmann Hanga

5. a osztály:

1. hely: Baranyai Márton
2. hely: Vadon Viktória
3. hely: Szőlősi – Bálint Kincső Petra

5. b osztály:

1. hely: Pongor Dézi
2. hely: Pozsonyi – Vajgel Levente
3. hely: Czakó Liliána

6. a osztály:

1. hely: Szalkay Enikő Marianna
1. hely: Szarvas – Kamuti Mátyás

A meseíró pályázat díjazottjai:

3. a osztály:

1. hely: Czabán Szofi Hanna: Az aranyszívű leány
2. hely: Szép Izabella: Jojó, a sárkány
3. hely: Kopor Tamás: György és a sárkány

3. b osztály:

1. hely: Kiss Kincső Eliz: A különleges királyfi
2. hely: Szabó Réka: Az utolsó sárkány
3. hely: Andorca – Darányi Alina: Gábor, a legkisebb herceg

4. a osztály:

1. hely: Kovács Hanna Katalin: A lány és az elvarázsolt erdő
2. hely: Oláh Mira: Széles és keskeny út
3. hely: Korcsmáros Anna: A nagy borostyánfal

4. b osztály:

1. hely: Barcza Abigél: Az okos királyfi
2. hely: Czégéni Eszter: Sárkánymese
3. hely: Lovász Lenke Veronika: A bátor királyfi története

4. c osztály:

1. hely: Kálnási Gergely: Az elvarázsolt erdő
2. hely: Soltész Márton Soma: A farkas, a róka és a méhecske
3. hely: Bollmann Hanga: A varázskő

Felső tagozat

1. hely: Pongor Dézi 5. b: A csodatevő síp
2. hely: Deák Villő 6. a: A mai világ
3. hely: Rózsa Bence 5.b: A kis királyfi 

DSC07875

kép 1 / 20