Iskolánk hetedik évfolyamos diákjai 2026. május 5-10. között a Határtalanul pályázat keretében egy tartalmas programokkal teli erdélyi kiránduláson vehettek részt. A Határtalanul! program célja, hogy a magyarországi diákok személyes élményeken keresztül ismerkedjenek meg a külhoni magyarság életével, történelmével, kultúrájával, és erősödjön bennük a nemzeti összetartozás tudata. Az előkészítő órákon diákjaink megismerték a meglátogatott tájegységek történelmi múltját, és a régió etnikai sajátosságait, magyarságának múltját és jelenét. Ismertettük a diákokkal Székelyföld történelmét, a meglátogatandó terület etnikai arányait, a külhoni magyarsággal kapcsolatos tudnivalókat a „Barangoló digitális tartalomtár” használata segítségével. https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli
A kirándulás során rácsodálkozhattunk Székelyföld természeti csodáira (pl. Békás-szoros, Medve-tó, Gyilkos-tó), történelmi emlékhelyeket látogattunk meg: Bánffyhunyad, Bözödújfalu, Székelyudvarhely, Gyimesbükk-ezeréves határ, illetve jártunk Tamási Áron szülőházában Farkaslakán, és koszorút helyeztünk el sírhelyén. Népi mesterségekkel ismerkedhettünk meg, úgy, mint szalmakalap- készítés, sófeldolgozás, taplófeldolgozás, kürtőskalács-készítés. Megtapasztalhattuk a székely emberek vendégszeretetét, kedvességét, odaadását, ízes beszédét, testvéri ragaszkodását. Igazán szép és feledhetetlen napokat tölthettünk el együtt.
Részletes programleírás
1. nap – Bánffyhunyad: Kalotaszeg kapuja
Elsőként Kalotaszeg egyik legismertebb műemlékét, a gótikus stílusban épült, kazettás mennyezettel ellátott híres református templomot látogattuk meg. A templom és a jellegzetes harangtorony, valamint az idegenvezetőnk által életre kelt történelem mély benyomást tett ránk. Betekintést kaptunk a helyi magyarság múltjába valamint jelenébe egyaránt.
2. nap – Csíksomlyó: Mária kegytemplom, Gyimesbükk-ezeréves határ
Csíksomlyón megtekintettük a híres kegytemplomot, ahol lelki feltöltődés és egy közös éneklés után találtuk meg a csendességet. A következő állomás az Ezeréves határ volt, ahol mindannyian rácsodálkozhattunk, hogy mennyire messze is vagyunk a mai határainktól, és milyen sok magyar él távol tőlünk, az anyaországon kívül!
A délután folyamán Korondon a helyi Művelődési Házban a Korondi Magyar Nyelvű Általános Iskola diákjai közreműködésével zenés folklórműsoron vettünk részt, ahol a fúvósok és néptáncosok hoztak jó kedvet közénk. Közös tánc és közös éneklés zárta a programot.
3. nap – Székelyudvarhely, Kőrispatak, Bözödújfalu
Székelyudvarhelyen kezdtük a 3. napunkat. Egy történelmi emlékpark és az abban található szobrok repítettek vissza bennünket a régmúltba, rámutatva gyökereinkre, harcainkra, áldozatainkra, nagyjainkra.
Még ezen a napon népi mesterséggel is ismerkedhettünk, meglátogattuk a kőrispataki Szalmakalap Múzeumot, valamint a helyi szalmakalap készítők szorgos munkáját csodálva mi magunk is kipróbálhattunk egy-két egyszerű fogást.
Napunkat az elsüllyesztett Bözödújfalu döbbenetes emlékével zártuk.
4. nap – Korond, Farkaslaka
A negyedik napunk a mesterségekről szólt. Jártunk a sófeldolgozónál, a taplásznál, sütöttünk kürtőskalácsot. Minden népi mesterség nagyon érdekesnek és különlegesnek mutatkozott, jó volt bele látni annak titkaiba.
Még ezen a napon Farkaslakára, Tamási Áron szülőházába is ellátogattunk. A tanulók megkoszorúzták az író síremlékét, majd közösen elénekeltük a Székely himnuszt. A megható pillanatok hozzájárultak a nemzeti identitás mélyebb átéléséhez, és lehetőséget adtak az elcsendesedésre, emlékezésre.
5. nap – Békás-szoros, Gyilkos-tó, Medve-tó
Utolsó teljes napunkat a természet szépségeinek megcsodálásával töltöttük. A Békás-szoros, a Gyilkos-tó és a Medve-tó szépsége, levegője még az esős időjárás ellenére is magával ragadott bennünket, elénk tárta a teremtett világ csodálatos voltát.
A kirándulás során tanulóink nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem érzelmi és közösségi élményekkel is. A helyszínek történelmi és kulturális gazdagsága, valamint a személyes találkozások a külhoni magyar közösségek tagjaival erősítették a nemzeti identitásukat és nyitottságukat más magyar közösségek irányába. A program hozzájárult a diákok történelmi tudatának, kulturális érzékenységének és közösségi attitűdjének fejlődéséhez. A tanulmányút közösségformáló hatása is egyértelműen megmutatkozott: a közösen átélt élmények erősítették az osztályközösség összetartását és a diákok együttműködési készségét.
Köszönjük a lehetőséget!
