Egyéni Sakk Diákolimpia

Hírek

Hétvégén rendezték megyénkben az egyéni Sakk Diákolimpiát, melyre iskolánkból négy tanulónak sikerült bejutnia a városi versenyről.

S ha már ott voltak, kihozták a lehetőségekből a maximális kihozhatót, hiszen Bíró Csilla korosztályát száz százalékkal megnyerte, így megye bajnok lett. Hasonlóan teljesített nővére Bíró Beáta, aki szintén megverte a mezőnyt és ő is aranyéremnek örülhetett. A legizgalmasabb verseny, mint általában, a fiúk 10 éves korosztályában történt, ahol két fiatalemberünk indult, s ha már ott voltak, akkor el is hozták az első két helyet: Berényi Krisztián lett a bajnok, míg Gajdács Jonatán második lett.  Mind a négyen jogot szereztek arra, hogy képviseljék iskolánkat az Országos Diákolimpián, gratulálunk nekik, szüleiknek.

Mester Gyula