Magyar

Kiemelt képzési területek

Iskolánk nagy hangsúlyt helyez az olvasási készség belső motivációra épülő kialakítására, az olvasás megszerettetésére, anyanyelvünk művelésére. Az olvasás eszközszintű tudása elengedhetetlen a megfelelő iskolai teljesítményhez, s a felnőtt életben való boldoguláshoz.

Az olvasási technika kialakulása egyénenként eltérő időráfordítást igényel, s minden esetben az időráfordítással egyenes arányban fejlődik.

A legintenzívebben a 6-10 éves életkorban fejleszthető, ezért iskolánkban a kerettantervi rendelet szabadon felhasználható óraszámaiból, ahol erre lehetőségünk volt, megnöveltük a magyar óraszámot, valamint a szabadidős sáv egy részében ajánlott irodalmat olvasnak tanulóink. A szóbeli kifejezőkészséget valamennyi tanóránkon, szereplések alkalmával, és a beszélgetős Csendes perceken gyakoroltatjuk. A szövegértés a szókincs, a fogalmi rendszer gazdagságától és a logikus gondolkodás szintjétől függ. Ezeket a területeket a különböző tantárgyakban célzottan fejlesztjük.

 Tanulóinkat szeretnénk elindítani az értékes, értő irodalomolvasás útján, hogy a könyvolvasás életszükségletükké váljék. Már kisiskolás koruktól a rendszeres könyvtárlátogatáshoz szoktatjuk őket, a nagyobbak pedig már versenyeken, vetélkedőkön is részt vesznek, ahol olvasmányélményeikről, ismereteikről adnak számot. Diákjaink tudásukat múzeumpedagógiai, könyvtári foglalkozásokon is bővíthetik.

A versírásban, prózaírásban jeleskedő gyerekek irodalmi pályázatokon mérettethetik meg tehetségüket. 

A családi istentiszteleteken való szereplések, az osztályok farsangi műsorai, a különböző vers- és prózamondó versenyeken való részvétel kiváló lehetőség, hogy a gyerekek kipróbálhassák magukat szereplés közben, megtanulják a szép magyar beszédet, és sokoldalúan fejlődjék a személyiségük.